Mikroszkópos gyökérkezelés lézerterápiával

Szenvedélyem a mikroszkópos gyökérkezelés

A mikroszkóp számomra szerelem, mely azonnal megbabonázott, mikor segítségével belenézhettem egy fogba. Büszkeséggel tölt el, hogy az első szakember lehettem Magyarországon, aki ezzel az úttörő módszerrel dolgozott és országosan meghonosíthatta a technológiát, valamint arra, hogy az EndoCenterben saját pácienseim elsőként élvezhették a mikroszkópos gyökérkezelés előnyeit. A mai napig aktívan tanítom a fogorvos kollégákat. Meggyőződésem, hogy a mikroszkópos gyökérkezelés új dimenzióba juttatta a fogászati ellátást.

Több évtized után is gyönyörködtet a fogak anatómiája, minden fog egy-egy „csoda”. Épp ezért minden eset lenyűgöz. Talán ez a hihetetlen vonzalom is hozzájárul ahhoz, hogy számomra kizárólag a maximálisan precíz munkavégzés fogadható el.  Véleményem szerint ez  a sikeres kezelések alapjait nyújtja. Büszkeséggel tölt el reggelente belépni erre a munkahelyre, ahol a legjobb kollégákkal és asszisztensekkel dolgozhatok együtt, akik a munkájuk iránti maximális szeretettel és szaktudással állnak mellettem.

Dr. Jeney Judit
Bővebben rólam

"Válassz olyan munkát, amit szeretsz csinálni, és soha életedben nem kell dolgoznod!"

Szabó Zita
Praxis menedzser

Nagyon szeretek emberekkel foglalkozni, hogy segíthetek megoldani egy egy felmerülő kérdést vagy problémát. A csapat sikeréhez a háttérben történő koordinálással igyekszem hozzájárulni. Fontosnak tartom, hogy Kollégáim is megértsék a miérteket, ne azért végezzenek el feladatokat mert muszáj, hanem mert látják, hogy az elvégzett feladat milyen eredményre vezethet. Úgy gondolom a páciensek is úgy érezhetik nyugodtan magukat a kezelések közben, ha a környezet is ezt sugallja.

Gabriella Major

Maximális odafigyelés és kedvesség! Én és a fehérköpeny szindrómám 🙂 teljesen meg van elégedve a szolgáltatás minőségével, munkatársak szakértelmével és türelmével! Nyugodt szívvel ajánlom mindenkinek!

Balázs Marosfalvi

Professzionális és figyelmes fogászati rendelő!
A legújabb technológiákat alkalmazzák, és a sok éves kiváló szakmai tapasztalatuknak köszönhetően kiemelkedő szolgáltatást nyújtanak. Különösen a gyökérkezelés területén bizonyítottan az egyik legjobb választás. Mindenkinek bátran ajánlom!

Tófalvy Péter (Tofi)

Gyorsan kaptunk időpontot, mindenki nagyon kedves volt és rendkívül türelmesen és figyelmesen bántak a lányommal, aki így egyáltalán nem félt a fogorvosi kezeléstől.

Verdes Jánosné

Sajnos nagyon sokáig halogattam a fogászati kezelést, míg akkora gond lett, hogy a korábbi fogorvosom nem tudta megoldani. Az Endocenterhez is szkeptikusan, fenntartásokkal érkeztem, de már az első kezelések után látszott, hogy mennyire profik. Ők maguk, és az eszközeik, gépeik is. Empatikusak, partnerként kezelnek, minden műveletet megbeszélnek a pácienssel is.

A szakértelem a hozzáállásból adódik...

Örökéletű garancia a nálunk elkezdett és végigvitt gyökérkezelésekre.

Szívvel gyógyítunk és folyamatosan figyelünk Önre a kezelés során és után is.

A legjobb fogpótlás a saját fog. Ne válassza egyből a B tervet! Nálunk van A, B, C.

Csak a legjobb minőségű anyagokkal dolgozunk. Kompromisszumot ebben nem ismerünk.

Fájdalommentesen, hatékonyan, nagyon magas sikeraránnyal dolgozunk.

Akkut fájdalom esetén azonnal adunk időpontot.

Szakmai team

Az eddigi pályafutásom során, rendkívül megnőtt az igény a mikroszkópos gyökérkezelésre, akkreditált képzőhelyként az EndoCenter Fogászat rezidens orvosok tanulását is lehetővé teszi. Orvos Kollégáim egy kidolgozott tematika alapján fejlődnek, válnak magabiztossá és profi szakemberré az irányításom alatt. A kezdeti időszakban olyan kezelési fázisokban vesznek részt mellettem, amelyek rutin feladatnak minősülnek.

Ahogy egyre könnyebben birkóznak meg a rájuk bízott feladatokkal, a felelősség és a kezelések típusai is úgy nehezednek. Rendszeresen mérem a tudásukat, ellenőrzöm a kezdeti időszakban a munkájukat. A betanulási folyamat végén pedig nyugodt szívvel engedem el a kezüket és Önálló munkavégzéssel bízom rájuk a rendelőbe érkező pácienseket. Szoros szakmai kontroll alatt tartva még ezt követően is az eseteket. Kollégáim vagy ahogy viccesen szoktam nevezni őket „a kis Padavanjaim” bátran kijelenthetem, hogy ugyanolyan munkát végeznek, mint én, esetleg a kezelési idő lehet nálam gyorsabb az évek és a rutin miatt.

Örömmel tölt el, hogy munka közben láthatom, ahogyan az általam átadott tudás magabiztosan megjelenik a csapatom munkájában. Biztos lehetek benne, hogy az EndoCenter Fogászat a legmagasabb szakmai színvonalon dolgozik.

Orvosaink

Dr. Gulyás Dóra fogorvos

“Fontosnak tartom, hogy pácienseim jól érezzék magukat a rendelőben"

Tovább

Dr. Bartha Botond fogorvos

"Nem a tökéletesség a cél, de útba esik."


Tovább

Dr. Bálint Boglárka fogorvos

"A fogászat a szakmám, de a páciensek vannak a középpontban."

Tovább

Dr. Mayer Dominik fogorvos

"A fegyelem a híd a célok és a teljesítmény között."

Tovább

Téged keresünk

Jelentkezz gyakornoki programunkara

Jelentkezem


Miért választanak minket a pácienseink?

Egyedülálló diagnosztika

Speciális CBCT-vel készítünk nagy felbontású 3D felvételeket, amiket kielemezve pontos diagnózist kapunk, ezáltal tökéletesebb eredményt érhetünk el!

5 év garancia

Abban az esetben ha mi kezdjük el a fog gyökérkezelését, nem kell régi gyökértömést eltávolítani és nincs nyitva sem a fog akkor egyedülálló 5 éves garanciát vállalunk rá!

Világszínvonalú eszközök

A gyökércsatornákat a világon elérhető legmodernebb eszközökkel tágítjuk fel, tisztítjuk ki, így a végleges gyökértömés tartós és problémamentes lesz.

EndoCenter

Várjuk Önt a XIII. kerületben, a Visegrádi utcában.
Rendelőnkben minden kezelőegység mikroszkóppal felszerelt, amit a gyökérkezelésen túl
a fogpótlások készítésénél és a nagy precizitást igénylő kezeléseknél egyaránt használunk.

Elérhetőség

1132 Budapest, Visegrádi u. 13. 1.em.5.